Előzmények

1711. Szatmári béke: a Rákóczi szabadságharcot lezáró békeszerződés tartalma

• Közkegyelmet biztosított.
• A kuruc sereg május 1-én letette zászlóit a majtényi síkon, a katonák fegyvereiket megtartva hazatérhettek.
• A király szavatolta Magyarország és Erdély szabadságjogait.
• Ígéretet tett az alkotmány visszaállítására, a szabad vallásgyakorlatra, az országgyűlés összehívására.
• A rendeket sértő idegen intézményeket és méltóságokat megszüntették.

Kancellária Bécsben, Kamara, Helytartótanács Pozsonyban

Ez a béke egy kompromisszum, ahol a magyarok elfogadják a Habsburgok érvényesülését, mely előnyösebb volt a nemzeti önállóság fejlődése érdekében, mint a török hódoltság. A Habsburgok ennek érdekében lemondanak az abszolutizmusról.

III. Károly (1711-1740)

III. Károlynak nem volt fiú örököse, ezért még életében el kellett fogadtatnia a Birodalomban a leány-ág öröklését. Megalkotta a Pragmatica Sanctio (törvényes szabályozás) törvényét.

Pragmatica Sanctio: A 1722–23-as magyar országgyűlés önként, vita nélkül elfogadta. Kimondja: A trón leányágon is örökölhető, az utoljára uralkodó családapától távolodva. A birodalom egységes, feloszthatatlan, együttesen kell kormányozni. (Ez nem perszonálunió!)

A magyar rendek még mindig tartottak a töröktől és ez a szerződés biztonságot nyújtott egy esetleges támadás ellen, továbbá az uralkodó biztosította a nemesi adómentességet és a vallásszabadságot, ezen felül az országot a saját törvényei szerint fogják kormányozni. Kialakultak azok a viszonyok, melyek 1918-ig meghatározóak maradtak hazánkban. 1740-ben meghalt III. Károly, a trónt lánya Mária Terézia örökölte.

Mária Terézia (1740-80)

III. Károly halála után kitört az osztrák örökösödési háború (1740–48). II. Frigyes porosz király lerohanta Sziléziát. A bajor választó trónkövetelőként lépett fel. Franciaország és Spanyolország a birtokok felosztását tervezték. Mária Terézia segítséget kért Pozsonyban a rendektől, akik „életüket és vérüket” ajánlották fel. 35 ezer fős sereget állítottak ki, de előtte törvényre emelték a nemesi föld adómentességét. A háború végén végül is Szilézia porosz kézen maradt, sőt, a hétéves háborúban (1756-63) sem sikerült visszaszerezni.

Mária Terézia a háborúk után nekilátott a birodalom belső rendjének megszervezéséhez. Abszolutista intézkedéseket hajtott végre, ami azt jelenti, hogy a rendek háttérbeszorításával rendeleti úton hajtotta végre felülről jövő reformjait. 1764-ben létrehozta az Államtanácsot, mely az ország központi szerveit koordinálja és tartja a kapcsolatot az udvarral. Reformjainak kidolgozásában fontos szerepet kapott Kaunitz kancellár, aki 12 pontos paktumot készített terveiről. 1765 után nem hívott össze országgyűlést.

Magyarországi politikája

1754-ben bevezette Mária Terézia a kettős vámrendszert, ami erősen visszavetette a magyar ipar fejlődését. E vámrendelet lényege, hogy a birodalmat önellátóvá tegye. A magyarországi agrártermékekre a birodalmon belül alacsony kiviteli vámot szabtak, kivéve azokat a cikkeket, amelyeket az örökös tartományokban is termeltek. Az Ausztriából és Csehországból származó iparcikkekre alacsony behozatali vámot kellett fizetni, míg a magyar kivitelt e téren megnehezítették.

A hatalmas jobbágyterhek miatt Mária Terézia idején több jobbágyfelkelés (például: 1765–66. között a Dunántúlon) bontakozott ki. Miután a jobbágykérdés rendezését a magyar rendi országgyűlés elutasította, a királynő e kérdést rendeleti úton szabályozta. Ezt a rendeletet 1767-ben adták ki, melynek urbárium vagy úrbéri pátens volt a neve. Ebben részletesen szabályozták a földesuraknak járó szolgálatokat. A kilencedet (kilencedik tized) évi egy aranyforintban, az ingyenmunkát, "robotot", heti egy nap igás- vagy két nap kézi munkában szabták meg. Ezen felül bizonyos földesúri kiváltságokat évente egy-két napra átengedtek a jobbágyoknak, és a telekhatárokat rögzítették. 1764-ben történt az eseménysorozat, amelyet a történetírás madéfalvi veszedelem (Siculicidium: a székelyek lemészárlása) néven ismer.

Mária Terézia szívügye volt az oktatás. A nagyszombati egyetemet 1777-ben Budára helyeztette. 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet (ekkor válik állami egyetemmé a nagyszombati), 1777-ben adta ki az alsó fokú iskolarendszert gyökeresen átalakító Ratio Educationist. A rendelet értelmében minden 6 és 12 év közötti gyermek tanköteles. A felekezeti iskolákat a Ratio Educationis állami felügyelet alá vonta, közhasznú tárgyakat tett kötelezővé, és előírta a nyári iskolaszünetet a mezőgazdasági munkák idejére.

A magyarországi rendek számára Mária Terézia politikája valamivel kedvezőbb volt, mint III. Károly királyé, de az ő uralkodása alatt is folytatódott a magyar rendek háttérbe szorítása. Elődjéhez hasonlóan Mária Terézia is folytatta a betelepítéseket Magyarországra. Az állami kincstár költségén több tízezer németajkú telepest hoztak a Birodalom nyugati tartományaiból, akiket Pest, Buda és Esztergom környékén, a Pilisben, Szatmár vármegyében (a Rákóczi szabadságharc során kipusztult magyar lakosság helyébe), Baranyában, a Délvidéken és a Bánságban (e három utóbbi helyen a török uralom alatt kipusztult magyar lakosság helyére) telepítettek le. A Bánságot, bár a magyar korona része volt, császári megbízott igazgatta, itt egészen 1778-ig megtiltották a magyar lakosság visszatelepülését. Mária Terézia uralkodása alatt Erdélybe 350-400 000 román települt be a Kárpátokon túlról, felborítva az ottani törékeny etnikai egyensúlyt.

1765-től uralkodásának végéig felvilágosult abszolutista módszerekkel kormányzott, ebben az időben országgyűlést sem hívott össze.

Kormányzati politika

Legfontosabb rendeletei közé tartozik, hogy a végrehajtóhatalmat szétválasztotta az igazságszolgáltatás-tól, így már nem azok ellenőrizték a törvények, rendeletek végrehajtását, akiknek azt végre kellett volna hajtaniuk.

Vámrendelete

Merkantilista gazdaságpolitikát vezetett be. A 1754-ben a külföldi árukra magas vámot vetett ki. A Birodalmon belül az osztrák és a cseh ipar fejlődött, a magyar ipar pedig elmaradott volt.

Úrbéri rendelete

A királynő a jobbágyok adófizető képességének biztosításának érdekében szabályozta a jobbágyok szolgáltatásait. Az egész telekkel rendelkező jobbágy évi 52 nap igás robot, vagy 104 nap kézi robot végzésére volt köteles. Ez a rendelet enyhítette a korábbi jobbágyterheket és csökkentette a jobbágyok kiszolgáltatottságát. Mária Terézia állítólag azt mondta: "Etetni kell a juhot, ha nyírni, fejni akarjuk."

Oktatásügy, népegészségügy

Növelte az állami iskolák számát, erősítette az állam felügyeletét az egyházi iskolákban, kísérletet tett az egységes tananyag bevezetésére, gyakorlatiasabbá tette az iskolai tananyagot. 1777-ben kiadott tanügyi rendelete, a Ratio Educationis kötelezővé tette az oktatást a 6–12 éves korú gyermekek számára. Ez volt az első rendelet Magyarországon, amely általános tankötelezettséget írt elő. Támogatta továbbá az egészségügyet. Elrendelte, hogy gondoskodni kell a szegények, betegek, öregek, és árvák ellátásáról.

Hadügyi reformjai

A hadsereg szervezetében is reformokra volt szükség. A régebbi rendszerről, hogy minden háborús alkalomra toboroztak zsoldosokat, most már áttértek az állandó hadseregre, de szakítottak azzal a rendszerrel, hogy a katonai alakulatokat városokban és falvakban szétszórva tartották, és ezek voltak kötelesek ellátásukról gondoskodni. Ezentúl az egyes csapatokat nagyobb egységekben, általában ezredenként együtt tartották, és az államhatalom központilag gondoskodott ellátásukról. Eddig minden ezrednek külön szabályzata volt, annak alapján gyakorlatozott és harcolt, még egyenruhájuk sem volt egységes. A refomok következtében ezeket is szabályozták.

Vallás

Mária Terézia igen buzgó katolikus volt, az eretnekektől irtózott, a zsidókat sem szerette, meg is próbálkozott kitiltásukkal az ország területéről, de ezt kénytelen volt visszavonni, mert a gazdasági élet látta a kárát. Minden buzgósága ellenére az egyházat állami kordában óhajtotta tartani. A pápai rendeleteket csak az ő engedélyével volt szabad kihirdetni, az egyházi bíróságok hatáskörét szigorúan egyházi ügyekre korlátozta. A szerzetesrendek külföldön székelő főnökeinek a birodalomba való látogatását megtiltotta, az egyházi ünnepek számát csökkentette. Mária Terézia királynő 1777-ben úgy döntött, hogy Szombathelyt külön egyházmegyévé teszi.

Az ellenreformáció addigi térhódításait jó néven vette, a protestáns vallást nem tűrte Magyarországon, Erdélyben azonban nem tudott változtatni a meglévő vallási tolerancián.

Míg Mária Terézia óvatos eszközökkel próbálta felszámolni a rendeket és élete végéig fontosnak tartotta a katolikus egyház megtartását, addig fia jóval radikálisabb és gyorsabb változásokat akart. II. József negyvenévesen került hatalomra. Eszményképe az egységállam volt. A soknyelvű, soknemzetiségű és eltérő fejlettségű államaiból egy egységeset akart létrehozni.

II. József (1780-90)

József 1780. november 29-én lépett trónra, azonban saját elhatározásából lemondott a koronázásról és az ezzel járó eskütételről. Emiatt nevezte el Ányos Pál „kalapos királynak”, amely ragadványnév igen elterjedtté vált. A kalapos király mentesült minden kötöttségtől, amik elődei és a rendek egyezségeiből származtak: nem kellett garantálnia a rendi szervezetek, jogok megmaradását. Ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy saját elképzelései szerint átalakíthassa az államberendezkedést. Édesanyjához hasonlóan rendeletekkel kormányzott, országgyűlést egyszer sem hívott össze. Mivel azonban hatalmas iramban ontotta a saját maga alkotta rendeleteket – 10 év alatt 6000-et! – az államapparátus már csak a mennyiség miatt sem tudta azokat végrehajtani. Sok intézkedése valóban észszerű és hasznos volt, de sértette a hagyományokat (például a koporsós temetés tiltása gazdasági okokból) vagy egyszerűen végrehajthatatlan volt (például a női divat korlátozása).

Jozefinizmus

Jozefinizmuson II. Józsefnek, a legtöbbet vitatott Habsburgnak elveit és kormányzási gyakorlatát értjük. Ugyanakkor őt szokás a felvilágosult abszolutizmus legjellegzetesebb képviselőjének tekinteni. Felvilágosult abszolutizmus: a feudalizmusellenes korlátlan királyi hatalmon alapuló kormányzati rendszerben az uralkodó a tőle függő hivatalnokrendszerre, az állandó hadseregre és a bírói szervezetre támaszkodva irányítja az országot a rendi gyűlés mellőzésével. Ideiglenes megegyezés a feudális abszolutizmus és a polgári törek­vések között, reformokat hajtanak végre, de a feudális alapokat nem változtatják meg.

Egyházpolitika, vallásügyek

II. József egyik első, legfontosabb intézkedése a türelmi rendelet meghozatala volt 1781-ben, amely a reformátusok, evangélikusok és ortodoxok számára szabadabb vallásgyakorlást engedélyezett az eddiginél. Ahol minimum 100, nem katolikus család élt, ott azok saját költségükön fenntarthatták helyi gyülekezeteiket, sőt – torony és harang nélkül, nem közútról nyíló bejárattal – templomokat is építhettek. A fent említett felekezetek hívei semmiféle megkülönböztetést nem szenvedtek ezentúl a hivatali pályán. Az intézkedéseket a tolerancia eszménye és a birodalom egységesítésének vágya ihlette. Ugyanebben az évben a kb. 83 000 magyarországi zsidó helyzetét is rendezték.

Még a türelmi rendelet évében a Rómának küldött egyházi jövedelmeket zárolta, és bevezette a pápai bullákat kihirdetésük előtt történő udvari ellenőrzését. II. József állammodelljében ugyanis az egyház pusztán az uralkodó egyik eszköze volt, így a róla elnevezett „jozefinista” politika jegyében igyekezett megvalósítani az államegyházat. Meggyőződése volt, hogy az egyházi vagyonnal szabadon gazdálkodhat, ha finanszírozza annak közfeladatait (oktatás, egészségügy), és biztosítja a valóban nép körében forgó alsópapság megélhetését. Ezek számát és javadalmait még növelte is. Cserében a nem tanítással, gyógyítással vagy tudománnyal foglalkozó szerzetesrendeket és mintegy 140 kolostort feloszlatott, vagyonukat a Vallásalapba olvasztotta (szekularizációs rendelet, 1782.). Még a vallási ünnepek, a mise és a papnevelés rendjébe is beavatkozott.

Mindez kiváltotta a Pápai Állam rosszallását: VI. Pius pápa 1782-ben maga utazott Bécsbe („fordított Canossa-járás”), de József nem változtatott politikáján. 1783-ban a papnevelést is állami feladattá tette, és ugyanebben az évben tett római látogatása során sem sikerült meggyőzni intézkedései visszavonásáról.

1786-ban Magyarországon és az örökös tartományokban kihirdette a Magyar Pálos Rend eltörlését és birtokainak elkobzását.

Jobbágypolitika, nemzetiségek

A 18. században több kisebb paraszti megmozdulásra került sor, amelyeket a bécsi udvar csendben támogatott, ösztönzött, hogy sakkban tartsa a nemességet. Amikor az Erdélyi-érchegység román parasztjai zúgolódni kezdtek a királyi uradalmakban hirtelen megemelkedő terheik ellen, Bécsbe jutó vezetőik meleg fogadtatásban részesültek. Ők ezen felbuzdulva 1784-ben szervezkedni kezdtek, és hamarosan rabolni, pusztítani kezdtek. Célpontjaik a magyar nemesi kúriák és a nem ortodox települések voltak. A helyi katonai parancsnok sokáig nem mert ellencsapást indítani, félve II. Józseftől, így a helyi nemesség maga ragadott fegyvert. Végül az Erdélyben állomásozó katonaság 1785-ben leverte a románok lázadását, és az uralkodó megakadályozta a véres megtorlást: mindössze a három főkolompost végezték ki.

A román parasztfelkelés nagy szerepet játszott az 1785-ös jobbágyrendelet kiadásában. Ez egyfelől eltörölte a jobbágy elnevezést és a röghöz kötést, másfelől megerősítette a parasztok telekhez való jogát, valamint vagyonuk szabad örökítésének jogát. Mindez nem vezetett jelentős gazdasági változáshoz, ugyanis a nagy betelepítések végeztével a földbőség ekkora már megszűnt, de a jobbágyság jogbiztonsága megnőtt. 1786-ban a jobbágyok botozását is megtiltotta az uralkodó, illetve ugyanebben az évben eltörölte a halálbüntetést. 1787-től kezdve állami ügyvédeket rendeltek ki a parasztok védelmére peres ügyeikben.

II. József idején mintegy 30 000 svábot telepítettek le Magyarországon, jelentős állami támogatást biztosítva nekik.

Államszervezet

II. József igyekezett központosítani, racionalizálni az államszervezetet. 1782-ben egyesítette a Helytartótanácsot és a Magyar Kamarát, valamint a Magyar és Erdélyi Kancelláriát. 1783-ban, amikor II. József beutazta Magyarországot, Erdélyt és Horvátországot, a Helytartótanács az uralkodó rendelkezése értelmében Budára tette át székhelyét. Ugyanekkor a budai egyetem is Pestre költözött.

1784. május 6-án megjelent nyelvrendelete is a birodalom egységesítését szolgálta. Miután a rendek véleménye alapján a magyar nyelvet alkalmatlannak találta az államigazgatás céljaira, a közös nyelvnek a németet tette meg. Ez óriási felháborodást váltott ki a latint évszázadok óta második anyanyelvükként használó politizáló magyar nemesség körében. József azonban elszánta magát akarata keresztülvitelére: a reformsorozat nyitányaként a Szent Koronát átszállíttatta Bécsbe. Ezután támadást indított a vármegyerendszer ellen, amely a rendelkezések végrehajtásáért felelt, épp ezért minden uralkodói törekvést megcsáklyázhatott.

Erdélyben az addigi közigazgatás helyett 10 új megyét alakított ki. 1785-ben a reformot Magyarországon is végrehajtotta, ahol a rendiség védbástyáit jelentő vármegyék élére az addig választott alispánokat immár a kormányzat nevezte ki, és felettes szervükül 10 kerületet hozott létre, élükön királyi biztosokkal. Ugyanekkor a bíróságokat is átszervezték. 1786-ban eltörölték a halálbüntetést, és Erdélyben is átálltak a kerületi rendszerre: itt három új egységet szerveztek.

A hagyományos közigazgatás lerombolása hatalmas felháborodást, zúgolódást váltott ki a magyar nemesség körében, amit csak súlyosbítottak a kudarcokat hozó, megterhelő harcok az Oszmán Birodalom ellen. A nemesség körében divatossá vált a nemzeti nyelv és viselet, valamint a királyi intézkedések elleni fellépés. 1788-ban a rendek tiltakoztak a sorozás és a háborús rendelkezések ellen, míg 1790-re odáig fajult a helyzet, hogy Poroszországgal kerestek szövetséget saját királyuk ellen. József halálának közeledtével visszavonta az államszervezetet érintő rendeleteket.

Külpolitika

II. József uralkodása utolsó éveiben, hogy a belső ellenállást tompítsa, a külpolitika terén próbált meg babérokat szerezni. 1787-ben szövetkezett II. Katalin orosz cárnővel, és még ebben az évben kitört az új orosz-török háború. A Habsburg Birodalom hadai 1788-ban csatlakoztak a hadműveletekhez az Orosz Birodalom oldalán, ám Szabács bevétele után Lugosnál megfutamodtak az Oszmán Birodalom seregei elől. Ráadásul az uralkodó megbetegedett a fronton, és hazautazott Bécsbe. 1789-ben már az oroszokkal egyesülve a császári-királyi sereg győzelmet tudott aratni Havasalföldön, és Belgrádot is bevette. A háború azonban elhúzódott, és súlyos terheket rótt a magyarságra, a nemesek pedig már-már a felkelés határára jutottak.

A francia forradalom megfosztotta szövetségesétől, XVI. Lajostól, aki húgának férje volt. Belgiumban felkelés tört ki, elszakadt a Birodalomtól.

Halála és emlékezete

II. József császár és király halála előtt minden Magyarországot érintő rendeletét visszavonta 3 kivételével: a türelmi rendelet, a jobbágyrendelet és az alsópapságot támogató rendelet érvényben maradt továbbra is. 1790. február 20-án elhunyt a jó szándékú, tehetséges uralkodó, aki azonban nem volt reálpolitikus. Sok intézkedése a későbbi polgári átalakulást, modernizációt vetítette előre, azonban a hagyományok és az ősi államberendezkedés figyelmen kívül hagyásával, félresöprésével maga ellen hangolta a társadalom sok csoportját. A valláspoltikája a katolikus klérust, a nyelvrendelet szélesebb rétegeket, a közigazgatási reformok pedig az egész politikai elitet szembeállították vele. A konszolidáció mind kül-, mind belpolitikai téren öccsére, a trónt öröklő II. Lipótra hárult, aki sikerre vitte a feladatot rövidre szabott uralkodása alatt.

A későbbiekben II. Józseffel sokat példálóztak. Elrettentő példa volt a nemzeti különállás, a rendi jogok és kiváltságok védelmezői számára, míg a modernizáció hívei iránymutatónak tekintették.

II. Lipót (1790-92)

Rugalmasabb politikus, visszaadta az elfoglalt területeket, kompromisszumok, engedmények.    

vissza az elejére